Találkozás szadómazó vágyaimmal

Megismerkedtem egy velem egyidős, 43 éves asszonnyal, szinte véletlenül. Az ismerkedés kioktatással kezdődött, mert olyan helyen hagytam társkereső üzenetet, ahol ez nem szokás. Tetszett az ismeretlen nő feddése, épp mivel egy speciális szobában, nevezetesen a szado-mazo-ban találkoztunk. Meglepett a nyíltsága, mert én, bár érdekel a téma, elég zárkózott természetű vagyok. Sokat beszélgettünk. 

Régebben ismertem nagyjából, de szinte teljesen elfelejtettem a használatát. Ő viszont segített. Ettől fogva szinte mindig itt találkoztunk. Maratoni beszélgetések, képcserék, zeneküldések.
Az a „lány” azt adta nekem, amire szükségem volt. Megértést, barátságot és valami újat, ami legalább húsz éve érdekel. Az SM-et. Az ellentétek ellenére valahogyan egymásra hangolódtunk. Késő estig, hajnalig dumcsiztunk, sőt, kezdetben az egyik este még virtuális szexre is rá tudtam venni, amit korábban mindenkivel csökönyösen elutasított Most mégis élvezte, de mondta, nem az esete. Megértettem, de azért később is próbálkoztam, bár már hiába.

Egyszer kiderült, hogy a következő hétvégét Budapesten tölti a partnerével. Erőltettem a találkozást és meglepetésemre nem zárkózott el előle. Közölte, csúnya és kövér, erre számítsak. Kaptam képet is, bár én nem tudtam viszonozni. Hiába próbált elijeszteni, nem sikerült. Ragaszkodtam a találkozáshoz, mert azt mondta, van benne szadó hajlam, és én régóta vágytam egy Dominára.
Az ábrándjaimat azonnal szét is foszlatta, mert újra elmondta, Ő hogyan képzeli az SM szexet. Ő nem Domina, hanem szadó hajlamú és közben mazo is. Mégis, mindenképpen meg akartam ismerni, és Ő vállalta a találkozót.
Valóban olyan volt, amilyennek mondta magát. Nagy testű, de cseppet sem csúnya. Mindig is vonzottak a nagytestű nők. Elmentünk egy sörözőbe, beszélgetni. Nem éreztem semmi különöset, csak beszélgettem egy másik emberrel, akit szintén érdekel az, ami engem. Az egész találkozás közvetlen volt, szerintem mindketten egyformán gondolkoztunk, és felszabadultan beszélgettünk, legalább két és fél órán át. Aztán elkísértem az állomásra, a vonatához. Akkor láttam először, hogy a nagy testhez micsoda könnyedség párosul mozgásban, mikor elment egy szendvicsért.

Olyan volt, mint egy csitri, egy 43 éves, kb. 90 kilós csitri. Lenyűgözött. A vonaton még beszélgettünk és furcsa dolog alakult ki: egyikőnk sem akarta, hogy véget érjen a találkozás. Ő ugyan küldött, mert félt, hogy fenn maradok a vonaton, de a szeme marasztalt és sugallt valamit. Szerettem volna, de nem mertem megcsókolni. Inkább leszálltam.

A történet az Interneten folytatódott tovább. Valahogyan szóba került egy újabb találkozás, és az ötletből terv lett. Nem volt egyszerű a dolog, mivel én nős és családos vagyok, de volt egy lehetőség. A nyaralónk és az Ő lakhelye közel van egymáshoz. Úgy terveztem, a nyári üdülés előtt el kell rendezni ott egy-két dolgot, ami férfimunka, és közben nyélbe lehet ütni a találkát is. A lány szinte ragaszkodott hozzá, hogy a feleségem tudjon róla, mert nem akart hazugságot. Ez nem volt különösebben nehéz dolog, mert a feleségem már korábban beleegyezett egy ilyen kapcsolatba, mivel Ő ezt nem tudta megadni nekem. Megbeszéltem vele és a feleségem elfogadta, hogy találkozom egy szadista hajlamú nővel, akivel kipróbálhatom, amit vele nem.

Időpont egyeztetés, és némi szervezés után minden letisztázódott. Találkozó szombaton délelőtt 9 körül, aztán vár ránk egy panzió-szoba, egy faluban, ami 11-től másnap 10-ig a rendelkezésünkre áll. A hely az Ő ötlete volt, mivel tudta, ott vannak olyan kialakítások, amik kedveznek az SM játékokhoz. Semmit nem ismertem, de elfogadtam, már csak azért is, mert úgy gondoltam, a számára valamennyire ismerős környezet segít majd a gátlásai oldásában. Lefoglaltam egy szobát és egyre izgatottabban vártam a hétvégét. Közben neteztünk, sokszor késő éjszakáig, bár kötöttünk egy megállapodást, hogy csak 7-9-ig lesz csevegés. Persze szinte sosem tartottuk be.

Mindenképpen szerettem volna, ha Domina-játékról lenne szó. Én nagyon kedvelem a szerepjátékokat, a testi-lelki megalázást, és ha uralkodnak rajtam, de Ő ezt határozottan elutasította, mondván, Ő nem Domina, hanem csupán szado. Ezzel nem boldogultunk, bármennyit is vitáztunk.

A BDSM a leggyakoribb perverzió

A találkozásunk előtt pár nappal mégis kaptam egy levelet Tőle, aminek „kóstoló” volt a címe. Nagyon meglepődtem, mert egy játék kezdetének a leírása volt, és, ugyan csak nagyvonalakban, de voltak részletek is, kikötözésről stb. Kért, hogy vegyek egy fekete combfix harisnyát, amit majd a szobában kell átadnom. Szinte semmi más nem járt a fejemben, csak a hétvégi találkozás, vágytam rá és egyben féltem tőle.

Aztán eljött a szombat és elindultam, hogy megtapasztaljam a vágyaim.

Mikor elindult a vonat, telefonon beszélgettünk és kiderült, már nincs visszaút, a vonat nem áll meg a városáig! Mint egy csapda! Ugyan nem is akartam visszakozni, de a szorongás egyre fokozódott bennem. Elképzeltem magam kékre, zöldre verve, összeszurkálva. Még a kezdet kezdetén közölte: kedveli a tűket, és ha találkozunk át, fogja szúrni a mellbimbómat. Ettől iszonyatosan féltem, és meg is mondtam, de érdekelt is, és Ő bizonygatta, nem olyan fájdalmas. Azt is írta sms-ben, hogy talált egy mogyoróbokrot és nem állhatta meg, hogy ne vágjon belőle egy vesszőt, amit majd rajtam fog kipróbálni. Hallottam már a vessző tulajdonságairól és képeken láttam, milyen nyomokat hagy. Hát nem igazán kívántam, de elfogadtam. Ezek a gondolatok foglalkoztattak a vonaton és egyszer csak megérkeztem.
A kánikula mellbevágott a légkondis vonat után, és a feszültség egyre fokozódott bennem. Ott várt, ahol megbeszéltük, mosolyogva, kedvesen. Kávé a restiben, aztán kis vásárlás a piacon, és indulás a faluba.

Érezhető volt a feszültség mindkettőnkben, hiszen tudtuk, mi a találkozásunk oka, de mégis, szinte vadidegenek voltunk egymásnak. Megérkeztünk, újabb kávé a benzinkúton, egy kis reggeli, vagy inkább tízórai, aztán felmentünk a szobába. Nem egészen az volt, amire számítottunk, de kellemes. Két szint, alul és felül is két-két heverő, szék, éjjeliszekrény. Leültünk az ágyra és beszélgettünk, egyik cigit a másik után szívtuk. Sehogy sem akaródzott elkezdeni azt, amiért jöttünk, én egyre jobban kezdtem félni, Te pedig valószínűleg attól tartottál, nem okozok-e csalódás. Már nemigen lehetett tovább húzni az időt. Egyszer csak megszólaltál.
– Kipakolhatsz! – és felmentél a felső szobába.
Nem nagyon volt mit pakolásznom. Kérésedre vittem az én korbácsom, és egy kis csukló korbácsot, ezt raktam ki és semmi mást. Mikor visszajöttél, megnézted őket, és hát nem nagyon tetszett, majd megmutattad a tiédet. Profi rövid, puha szíjú korbács volt, mellette a mogyorófa vessző, aminek annyira örültél. Hát én most sem lelkesedtem érte…
– Állj fel, és menj az ajtóhoz!
Ez már parancs volt. Megtettem és vártam, a víz csorgott a hátamon, és bizony nem csak a melegtől.
– Vetkőzz! – parancsoltad.
Nem tartott túl sokáig, egy szál alsóban álltam az ajtónál, háttal Neked.
– Ezt is? – kérdeztem félénken.
– Egyelőre nem – válaszoltad, és tudtam, mustrálsz.
– Fordulj meg!
Szembe fordultam Veled. Folytattad a szemlét, de látszott, Te is zavarban vagy.
– Vedd le! – parancsoltad, az alsómra mutatva.
Megtettem és meztelenül álltam előtted. Csak néztél, én pedig, a fejemet lehajtva, megalázottságot éreztem. Alaposan szemügyre vettél.
– Menj zuhanyozni! – utasítottál.
Gondoltam, jót fog tenni, de tévedtem.
– Törölközőt, fogkefét nem hoztál? – a hangod csípett, mint az ostor.
– Otthon felejtettem, Úrnőm – válaszoltam az igazsághoz híven.
Valóban kimaradt a táskából az izgalomtól. A tekinteted megvető és dühös volt, akkor azt hittem, azonnal kirúgsz. Ültél a széken és nézted, ahogy bénázok. A vizet sem tudtam beállítani, jéghideg volt, de nem mertem nem fürödni. A hideg víz szinte fájt, belül meg égtem a szégyentől. Életemben még ilyen pocsékul nem éreztem magam zuhanyozás közben.
– A hátad sosem szoktad megmosni? – mondtad, és ezzel padlóra is küldtél.
Végre megjött a melegvíz, nem is meleg, hanem forró volt. Folytatódott az ügyetlenkedésem a csappal, és mikor sikerült kellemesre állítanom, már jobb volt, de a szégyen és megalázottság érzése megmaradt. Csak ültél és néztél megvetően. Miután elszívtad a cigit, felálltál, és pár pillanat múlva fogkefét és fogkrémet raktál a polcra.
– Tessék! Még jó, hogy én mindenre gondolok! – mondtad cseppet sem barátságosan és olyan tekintettel, hogy beleborzongtam, aztán visszaültél a székedre. Makogtam valami köszönömöt, de kész voltam. Még életemben nem aláztak így meg és ez nem volt játék. Spontán jött és őszinte volt. Éreztem, hogy elgyengülnek a lábaim és szerettem volna elsüllyedni a szégyentől. Nem húzhattam sokáig az időt. Nem állhattam egész nap a zuhany alatt. Megtörölköztem, fogat mostam, és erőtlenül jelentettem: készen vagyok. A tekinteted szinte semmit sem változott. Felálltál és a fejed csóválva, megálltál előttem. Rád sem mertem nézni.
– Állj a korláthoz! Szemben a fallal! – parancsoltad.
Persze azonnal engedelmeskedtem. Éreztem, amint nyakörvet csatolsz a nyakamra, aztán megfogtad a csuklóm, és bilincseket raktál rájuk. Akkor kezdtem félni.
– Fordulj meg! – parancsoltad hidegen és újra végig mértél.
A szemed a lankadt farkamon állt meg.
– Húzd hátra a bőrt!
Fogalmam sem volt, mit akarsz, hát megtettem. Egy zsinórt vettél elő és a fitymám tövére tekerted, majd a derekamra, hogy a hasamhoz simuljon. Mielőtt megkötötted volna, lecsúszott a zsinór a fitymáról. Nem örültél neki.
– Úgy látszik, erősebbre kell húzni. Legyen! – mondtad szinte csak magadnak, és megtetted, aztán a derekamra kötötted a zsinórt. Most már rendben volt.
– Hátra a kezeidet! – jött a következő utasítás, és a csuklóimat a korláthoz bilincselted, majd durván megrántva a nyakörvem, a nyakam is a korláthoz rögzítetted.
– Na most próbálj elszökni előlem! – mondtad elégedetten.
– Állj csak itt, van egy kis dolgom! – és a táskáddal felmentél az emeletre. Hallottam, ahogy matatsz, és egyre kényelmetlenebbül kezdtem érezni magam. A makkom égni kezdett, és láttam, lilul. A lábaimban alig volt erő, és az idő szinte megállt.
– Ne mocorogj! – szóltál le.
Valahonnan a szomszéd szobából erősebb zaj jött át.
– Nem kell lebontani a korlátot! Állj nyugodtan! – szóltál le ismét.
Attól tartottam, én kapok ezért is, és félénken közöltem:
– Nem én voltam, Úrnőm.
Semmi válasz, csak matattál tovább. Végre lejöttél. Persze épp csak rám néztél.
– Hajtsd le a fejed és csukd be a szemed! Ne merj leskelődni! Megértetted?
– Igen, Úrnőm – válaszoltam szorongva.
Hogy is mertem volna! Egyre inkább úgy éreztem, hiba volt belemenni ebbe a játékba. Talán még feladhatom. Az járt az eszemben, hogy nincs jelszó, én akartam, hogy így legyen, és most már őszintén kezdtem bánni. Hallottam, hogy fürdesz, és tovább fokozódott bennem a feszültség, a fürdés ellenére izzadni kezdtem, és bizony nem csak a hőségtől.
– Kinyithatod a szemed! – szóltál ki és fürödtél tovább.
A helyzetem több volt, mint kínos. Vártam a folytatást és egyre jobban féltem is tőle. A nyitott fürdőszoba ajtó résén láttam, hogy mozgolódsz és egyszer Te is kilestél.
– Ne leskelődj!
Hosszú percek teltek el, míg kijöttél a fürdőszobából, és sikerült alaposan meglepned! Térdig érő, fekete, kombinészabású, szatén ruha volt rajtad, ami feszült a hatalmas melleiden, de nem ez lepett meg, ha nem a lábad.
Magas, tűsarkú fekete cipő volt rajta, és a ruha alól karcsú, formás láb tűnt elő. Eddig csak nadrágban láttalak, és nem ilyennek képzeltem, a testedhez képest. Nagyon tetszett. Sok időm nem maradt a bámészkodásra, mert odajöttél hozzám, és közel hajoltál, mint aki meg akar puszilni, de nem ez történt.
Csók helyet egy jól irányzott, váratlan és hatalmas pofont kaptam. Fogalmam sem volt miért! Nem tudom, vágott-e már nő pofon, talán egyszer, de nem így. Ijedten néztem Rád.
– Csókot vártál? – kérdezted gúnyosan mosolyogva, és én csak bólintottam.
Elmosolyodtál, és az arcodhoz húztad a fejem, majd megcsókoltál, és hagytad, hogy visszacsókoljalak. Ez megnyugtatott. A csók végén ismét fölényesen néztél rám.
– Nincs pocsékabb látvány, mint egy meztelen női láb, körömcipőben! Nem akarsz adni Nekem valamit? Megvetted a harisnyát? – mondtad már nem mosolyogva.
Persze hogy nem, mert addig halogattam, míg minden bolt bezárt, és induláskor sem találtam nyitva semmit, de nem zavart különösebben, mert előző nap megbeszéltük, hogy ebben a forróságban elég kényelmetlen lenne. Most viszont kérted, sőt követelted. Persze csak habogtam.
– Mennyi időd volt, hogy eleget tegyél az utasításomnak?
Nem tudtam a pontos napot.
– Egy hét, Úrnőm – válaszoltam rezignáltan.
– Nem, nem volt annyi! Mikor mondtam, hogy vegyél harisnyát? Melyik nap? – a hangod számon kérő és fenyegető volt.
– Nem tudom, Úrnőm – válaszoltam őszintén.
– Kedden! Hány napod volt rá?
– Öt, Úrnőm!
– Igen, öt napod, és te mégsem teljesítetted!
Az ágyról felvetted a mogyoró vesszőt.
– Számolj!
Az ütés a nemi szervemen csattant. Nagyon csípett.
– Egy.
Nem sokat teketóriáztál, megkaptam mind az ötöt, ebből kettőt a makkomra. Hiába sziszegtem, nem kegyelmeztél. Persze megköszöntem, és most már tudtam, nemigen számíthatok könnyű kis játszadozásra, Te valóban meg fogsz szadizni.
– Nehogy azt hidd, megúsztad ennyivel! – mondtad ledobva a vesszőt és kioldottad a derekamon lévő zsinórt.
– Ez most fájni fog! – figyelmeztettél, és szinte lerántottad a hurkot a farkam hegyéről. Tényleg fájt, de semmiség volt a vesszőhöz képest. Eloldoztál a korláttól, és azt hiszem, a póráznál fogva vezettél a székhez, amire leültél, keresztbe rakott lábbal.
– Térdelj elém! – parancsoltad.
Megtettem és néztelek. Látni akartam az arcod.
– Ki engedte meg, hogy felnézz rám? Hajtsd le a fejed! – mondtad, és éreztem, elégedetlen vagy. Rövid ideig hagytad, hogy bámuljam a lábaid, és a víz már folyt rajtam.
– Szerinted elég tiszták vagyunk már? – kérdezted sejtelmesen.
Fogalmam sem volt, mit válaszoljak.
– Igen, Úrnőm.
– Szerintem nem! Nézd csak meg a cipőimet! Koszosak! Te akartad, hogy koszosan hozzam el őket! Tisztítsd meg!
Valóban így volt, mert élvezem ezt a fajta megalázást, viszont Te azt mondtad, nem igazán tetszik. Most mégis belementél a játékba. Nyalni kezdtem a cipőd felsőrészét, igyekezve nem kihagyni egy négyzetmillimétert sem.
– Szopd tisztára a sarkát, hátha kedvem támad a seggedbe nyomni! Nem akarom, hogy valami fertőzést kapj!
Azonnal engedelmeskedtem, és éreztem, hogy tetszik Neked, bármennyire elutasító voltál korábban, mikor szóba hoztam a dolgot. Mikor végeztem, jelentettem, hogy kész.
– Jöhetsz feljebb is!
Ez valóban meglepett, és örültem neki. A lábfejedet, a bokáidat nyaltam, csókoltam, és lopva fel-fel néztem Rád. Láttam, tetszik. Egészen a ruhádig végignyaltam, csókoltam a lábszárad és kezdtem izgulni, bár nem valami látványosan. Lábat cseréltél, miközben a cipőd fejével megpiszkáltad a heréimet.
– A másikat is!
Megismételtem a cipőtisztítást és lábnyalást, miközben Te cigire gyújtottál.
– Elég, felnézhetsz!
Most valóban elégedettnek láttalak, megsimogattad az arcom, és a combjaidhoz nyomtad. Nagyon jó érzés volt, és tudtam, azért teszed, mert élvezted, bármennyire is nem akartad. Hálásan simultam az öledbe és kezdtem volna megnyugodni.
– Hamutartót! – szólaltál meg.
Ott volt melletted, csak fel kellett vennem. Gondoltam én!
– Miféle hamutartót ajánlottál te nekem azokon a képeken? – mondtad elégedetlenül.
Hirtelen felfogtam, mit akarsz, és a hideg végigfutott a hátamon, aztán elöntött a forróság. Valóban küldtem egy tucat képet, amin dominák a rabszolgájuk tenyerébe, szájába verik le a hamut a cigijükről. Látványnak izgató volt, csakhogy ez most valósággá vált.
– Kellett neked ilyeneket küldeni! – mondtad gúnyosan.
Nem volt visszaút. A jobb tenyerem felfelé tartva, behajlítva felkínáltam hamutálcának és néztelek. Simán belehamuztál, és szerintem élvezted is. Éreztem a hamu melegét, de nem égetett, viszont elkezdtem iszonyatosan félni, amit észre is vettél. Szinte könyörögve néztem fel Rád, persze hiába. Újra a tenyerem felé mozdult a kezed, de félúton megállt:
– Ez már piszkos!
Az üveg hamutartóba borítottam a tenyerem tartalmát és felkínáltam Neked.
– Még mindig!
Gyorsan kinyaltam a tenyerem, úgy nyújtottam feléd. Ismét belehamuztál.
– Csukd be a szemed! – parancsoltad.
Már megbántam azokat a képeket! Más volt a látvány nyújtotta izgalom és más a valóság! Tartottam a kezem és rettegtem a folytatástól, azt hiszem, akkor kezdtem el remegni. Éreztem, megteszed, ami a képeken van.
– A másik hamutartót kérem!
Elég egyértelmű volt, mit kívánsz, és furcsa mód bármennyire is féltem, meg sem fordult a fejemben, hogy ne engedelmeskedjek. Kitátottam a szám. Nem láthattam az arcod, mikor közelről beleverted a hamut, csak éreztem a meleget nyelvemen, és a szárazságot, ahogy a hamu felissza a nyálam. Le kellett nyeljem. A cigi elfogyott és következett a vég. Tudtam, nem úszom meg.
– Nos, melyikben oltsam el a csikket? – kérdezted.
Életemben talán még soha sem féltem annyira. Bármit válaszolok, csak fájdalomban lesz részem. Könyörögtem inkább, de minek.
– Válassz! A tenyered vagy szád? – sürgettél.
A tenyeremet választottam. Nem mertem odanézni, minden ízemben reszkettem, amikor éreztem a csikk hőjét néhány milliméterre a bőrömtől.
– Ez nem lesz jó, nem fogsz tudni simogatni. Nyújtsd ki a nyelved!
Teljesen kész voltam. Szerettem volna mielőbb túl lenni az egészen. Megtettem. Éreztem, ahogy közeledik a meleg. Mesterien csináltad! Semmi kapkodás, szép lassan. Semmi kétségem nem maradt. A parázs már sütötte a szám és felkészültem a fájdalomra, mikor a nyelvemhez nyomod. De ekkor valami olyasmit mondtál, hogy „hogyan fogsz megégett nyelvvel nyalni?” Nem tudom, mi lett volna, ha valóban megteszed, de elhittem. Megérezted, nem lehet tovább fokozni a feszültséget, elvetted a cigit a számtól és magadhoz öleltél, miközben a rendes hamutartóban elnyomtad.
Remegve simultam Hozzád és a simogatásod kicsit megnyugtatott.
– Állj fel!
Megrémültem, de ahelyett, hogy bántottál volna, megöleltél.
Akkor ölelhettelek át először, és épp hogy átértelek. Remegve simultam a testedhez és csókoltam meg a nyakad. A hőség ellenére jól esett a szoros ölelés, úgy simultam hozzád, mint gyermek az anyjához. Szenvedélyesen csókolózni kezdtünk, miközben ismerkedtem a testeddel, a fényes anyagon keresztül simogatva azt. Persze minden jónak vége van egyszer.

– Menj a wc-be! Állj a falhoz, háttal a kagylónak! – utasítottál, visszaváltozva dominává.
Sejtettem, mi következik, és nem igazán vágytam rá.
– Állj a fal mellé, hogy beférjek én is!
Szorongva lapultam a falhoz és rád sem mertem nézni!
– Fordulj felém!
– Most kimossuk a fenekedet, beöntést kapsz! Ne félj, nem fog fájni, én ezt magamnak szoktam csinálni, és két perc az egész. Bevezetem a csövet és feltöltöm vízzel.
Bambán és rémülten néztem Rád, tényleg féltem a tortúrától.
– Úrnőm, még soha sem tettek velem ilyet, ezért félek!
– Nem voltál még korházban? – kérdezted kicsit meglepetten.
– De igen, csak ilyesmit nem történt. – válaszoltam az igazsághoz híven.
Persze eltökélt voltál.
– Meglátod, tényleg nem fáj! Hajolj előre és fogd meg a bokáid! Miután betöltöttem a vizet, benn tartod 30mp-ig, ha nem bírod, leülhetsz. De ha kiengeded, felnyalatom veled, az lesz Neked a kakiszex!
Kétségem sem volt, hogy meg is teszed, és hát nem sok kedvem volt hozzá. Éreztem, ahogy jön belém a víz, és elhatároztam, bármi lesz is, kibírom. Mikor kiürült a tartály, hangosan, szép lassan számolni kezdtél. Csak az első tíz másodperc volt a rossz, aztán már ura voltam magamnak és számolhattál volna, ameddig akarsz. Azért megkönnyebbültem, mikor 30 után leültettél.
– Üríts!
Hülye érzés volt, szinte parancsra, na és persze előtted elvégezni a dolgomat, de nem is igen maradt időm ezen töprengeni. Furcsa érzés volt, annyi szent. Szép türelmesen álltál mellettem és szerintem pontosan tudtad, mi zajlódik le bennem. Megvártad, míg végzek, aztán újabb adag vizet hoztál, most már többet. A tortúra megismétlődőt, és ezúttal is bent tudtam tartani. Mikor rád mertem nézni, úgy láttam elégedett vagy. Jó hosszan ültem a kagylón, és azt hittem, végeztünk!
– Állj fel és sétálj kétszer az ajtóig szép lassan! – utasítottálNem igazán értettem, aztán már igen, mikor visszaültettél. Tényleg nem végeztem még. Magamra hagytál és visszaültél a helyedre. Szerettem volna minél hamarabb túl lenni az egészen és megtisztálkodni. Tanácstalanul álltam a wc-ajtóban és megalázottan néztem rád.
– Mehetek zuhanyozni, Úrnőm?
Kedvesen elmosolyodtál.
– Igen – adtad meg az engedélyt.
Hálás voltam és örültem a zuhanynak, nem úgy, mint az elsőnek. Alaposan megfürödtem ismét, aztán jelentettem:
– Kész vagyok, Úrnőm.
Azt hiszem, elégedett voltál, talán másodjára, mióta együtt voltunk.
– Menj fel az emeletre és állj a korláthoz, szemben a lépcsővel!
– Ok… – válaszoltam, kicsit megkönnyebbülten.
– Mi az, hogy ok? – csattant a hangod.
– Igen, Úrnőm, értettem – javítottam ki magam.
– Na azért!

Felmentem a felső szobába, és azonnal megértettem, miért időztél ott olyan sokat. Az egyik éjjeliszekrényen három gyertya égett, mellettük egy jókora vibrátor ált, és valami tégely. A szobában két heverő volt, de nem egymás mellett, hanem különállóan, a kettőt egy másik éjjeliszekrény választotta el egymástól. A közelebbi ágy üres volt, míg a másikon és az éjjeliszekrényen különböző tárgyak sorakoztak, csipeszek, kötelek, tucatnyi tű, stb. Minden elő volt készítve a tortúrához, és tudtam, használni is fogod valamennyit. A víz szakadt rólam, pedig alig öt perce zuhanyoztam utoljára. Álltam és vártam, Neked nem volt sürgős, gondolom, azt akartad, hogy a látványtól tudatosuljon bennem: valóban kínzás lesz. Aztán egyszer csak szép lassan elindultál felfelé a lépcsőn, és a tekinteted szinte hideg volt. Megvetően néztél rám egy pillanatra.
– Ki engedte meg, hogy rám nézz? Hajtsd le a fejed! – szóltál rám.
Mikor felértél, gondolom, újra megnéztél magadnak, aztán rám parancsoltál.
– Állj négykézlábra!
Persze azonnal engedelmeskedtem, és ismét kezdett elhatalmasodni rajtam a félelem.
– A fejed a padlóra, a lábaidat tedd szét! Emeld fel a segged! – parancsoltad.
Megtettem.
– Mit gondolsz, hány ütleg van a kezemben? – kérdezted.
Honnan tudhattam volna? Tippeltem.
– Kettő, Úrnőm! – válaszoltam ijedten.
– Nincs szerencséd, mert három! Nézd! – mondtad mosolyogva.
Félve néztem fel és láttam valóban három eszköz van a kezedben, de csak kettőt ismertem fel, a korbácsot és a vesszőt, valahogy a harmadikra már nem is figyeltem.
– Mindhárommal 25-öt fogsz kapni! Ez a büntetés a harisnya miatt! – mondta ki az ítéletet olyan hangon, hogy semmi kétségem nem maradt, végre is hajtod. Még életemben nem kaptam egyszerre ennyi verést. Rémülten, és könyörgő tekintettel néztem Rád.
– Kegyelem, Úrnőm, ezt nem fogom kibírni!
– De igen, ki fogod! Jó lecke lesz, hogy megtanuld: teljesítened kell az utasításaim! Ne félj, nem egy helyre kapod! Le a fejed a padlóra, és tedd széjjelebb a lábaidat! – parancsoltad és a nyomaték kedvéért ráléptél a nyakamra, szerencsére csak könnyedén.
– Számolj hangosan! Ha elrontod, elölről kezdem!
Rövid idő múlva csattant a fenekemen az első ütés. Nem fájt különösebben, és nem tudtam, mi az, amivel ütsz. Aztán jött a többi, kiszámíthatatlan ütemben. Már kezdett fájni. Hirtelen egy gyors sorozat következett, és próbáltam számolni, szerintem jól, viszont Te nem így láttad.
– Hé, hová sietsz? Még csak tizenkettő! Innen folytasd! – mondtad szerintem mosolyogva.
És megkaptam az első huszonötöt. Valóban nem egy helyre, szépen elosztottad a fenekemen. Kicsit megnyugodtam. Arra eszméltem, hogy valami van a szám előtt és fogalmam sem volt, mi az, a szememet pedig nem mertem kinyitni.
– Na mi az, nem akarod megkóstolni?
Még mindig nem tudtam, mit akarsz, de hirtelen megéreztem az illatot és világossá vált minden. Az első adag után az egyik ujjad bedugtad a puncidba, ami csupa lucsok lehetett, mert bőven volt a nedvedből az ujjadon. Hát persze, hogy akartam. Szépen leszopogattam, és szinte hálás voltam.
– Ízlett?
– Igen, Úrnőm.
És valóban ízlett, nagyon is!

Ismét a nyakamra tetted a lábad és lenyomtad a fejem a padlóra, jelezve, hogy jön a folytatás. Akkor éreztem először, hogy tűz és víz vagy. Kegyetlen szadista és gyengéd szerető egy személyben, és ez nagyon beleillett az elképzelésembe. Éreztem, hogy a fenekemnél matatsz és tudtam, mi következi. Kellemes volt. Finoman masszíroztad a záróizmom, majd bedugtad az ujjad. Ez nagyon jó volt. Mozgattad bennem egy kicsit, aztán kihúztad, és éreztem, bekensz valamivel. Nem volt nehéz kitalálni, síkosító olajjal kentél be és tudtam, miért. Aztán meghallottam a vibrátor zümmögését és nem sokáig kellett várnom, éreztem is. Már szinte kezdtem magam jól érezni. Mindig szerettem volna kipróbálni, milyen érzés. Szép lassan tolni kezdted befelé, nem fájt, de hirtelen minden megváltozott. Ahogy feszített a vibri, úgy éreztem, kakilnom kell, és ez egyre fokozódott. Tudtam, ki vagyok mosva, de azt éreztem, nem volt elég alapos, talán nem ürítettem rendesen a szégyentől, és ez hatalmas ciki lett volna, nem beszélve a következményekről. Ösztönösen befeszítettem, mert nem mertem szólni. Hülye helyzet volt, vágytam rá, és nem engedtem. Persze észrevetted, de nem tudhattad mi zajlik le bennem.
– Lazíts! – mondtad, rácsapva a fenekemre, és tovább izgattál, most már a nemi szervem is masszírozva. Az ellenállásomnak az lett az eredménye, hogy fájt a feszítés, ahelyett hogy élveztem volna. Bekentél még egyszer síkosítóval, majd rövid szünet után ismét megpróbáltad, miután figyelmeztettél.
– Engedd el magad, és lazíts, különben nagyon fog fájni!
Próbáltam én, de az inger egyre csak erősödött, és nem mertem elengedni a záróizmom. A vibrit most már elszántan nyomtad belém, és én vergődni kezdtem, próbáltam menekülni, de hiába, aztán könyörögtem.
– Kérlek Úrnőm, ne!
Folytattad, míg láttad, tényleg nem bírom tovább. Gondolom, csalódott lehettél.
– Azt ajánlom, ne menj prosztata vizsgálatra, mert borzalmas lesz a számodra! – és ebben benne volt minden.
Tudtam, hogy nem viselkedtem jól és bármennyire is szerettem volna, most sem tudom meg, milyen érzés. Dühös voltam magamra és fájt a fenekem, megmondani mégsem mertem.

– Emeld fel a segged, és számolj! – parancsoltad, rövid szünet után.
Az első ütés után tudtam, a korbáccsal kapom a következő huszonötöt.
Ez már keményebb volt. A szíjak a vesém körül csattantak a testemen, aztán a fenekem és a nemi szervem következett. Az ütem most is változó és kiszámíthatatlan volt, akárcsak a hely, fogalmam sem volt, mikor jön a következő és hová. Egy-egy keményebb ütés után szünet, kis simogatás, aztán kegyetlen csapás, csak a számolásra figyeltem, és arra, hogy kibírjam. Sajgott a fenekem, de nem volt kellemetlen, inkább a heréimen csattanó ütéseket éreztem jobban. Most is volt egy kis kényeztetés, de csak rövid, és felvetted a pálcát. Na ettől féltem a legjobban, és persze a végére hagytad.
– Akkor most kipróbáljuk a szerzeményem! – mondtad sejtelmesen mosolyogva és a szemed szinte csillogott. Én már ismertem ennek a következményét, még lentről, és nem kellett nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljem milyen lesz. Hát nem rajongtam a következő 25-ért. Viszont tudtam, hogy akarom vagy sem, megkapom. Könyörgő tekintettel néztem rád, és őszintén féltem, mint a cigarettánál. Remegtem, és nem a vágytól.
– Nyugi! Nem fogok erőből ütni, és teljesen új helyre kapod! Kész vagy? – mondtad bátorítóan, de könyörtelenül. Hatalmasat sóhajtottam, és beleegyezően bólintottam.
– Igen Úrnőm. – törődtem bele a sorsomba.
– Számolj! – parancsoltad.
Meglepetésemre az ütés a talpamon csattant, nem oda vártam. Aztán a következő is. Nem fájt különösebben, de aztán a combom következet, és az ütés ereje változó volt. Csípett a mogyoróvessző rendesen. Sziszegtem és vártam a nagy ütést, Csak nem jött. Szorgalmasan számoltam, bár nem volt mindig könnyű, és tudtam, már kibírom. Kíméletes voltál, tudtad, olyan eszköz van a kezedben, amivel pokoli kínt okozhatsz, de nem tetted meg, pedig tudom, éreztem, vágysz rá! Mégsem csaptál le rendesen. Megkaptam a kiszabott büntetést, és megkönnyebbültem. Egy ideig néztél, és csodálkoztál, hogy szinte semmi nyoma a fenyítésnek. Ez csak rajtad múlott, de én azzal magyaráztam, hogy olyan a bőröm, mint a rinocéroszé.
Persze ez nem volt teljesen igaz, inkább a kíméletességed volt az oka, hogy nem maradtak nyomok. Leültél az üres heverőre, és széttártad a lábaidat, majd megrántottad a pórázom.
A lábaid közé másztam, és néztem fel Rád. A tekinteted most elégedett volt.
– Takarítás! – mondtad határozott hangon.
Még kába voltam, nem igazán értettem, mit akarsz.
– Húzd le a bugyim! – parancsoltad kicsit ingerülten, látva az értetlenségem.
Észbe kaptam, és persze azonnal megettem, bár elég ügyetlenül. Amit láttam, az igencsak meglepett. Vastagon állt rajta a tajték ott, ahol a puncidat érte, még most is érzem a szagát! Persze, hogy nem állhattam meg, és megízleltem, semmi kétség, ugyanaz az íz, mint az ujjadon. A bugyivizit után berántottad a fejem a combjaid közé, nem fejtettem ki különösebb ellenállást.
– Tisztíts meg! – parancsoltad.
Még életemben nem láttam ilyen bő nedvű puncit. Lefetyelhettem rendesen. Nagyon ízlett. Igyekeztem szorgalmas lenni, mert tudtam, mi következik, és attól iszonyatosan féltem. Biztosan tudtad Te is, mert az eddigieknél hosszabb volt a babusgatás, sőt, hagytad, hogy kényeztesselek. Végigfeküdtél az ágyon, én pedig tettem a dolgom. Szép lassan haladtam fölfelé, nem bántad. Ismerkedtem a testeddel, amennyire a ruha engedte. Már a melleidnél jártam, amikor valami csattant a hátamon. Ez alaposan meglepett és fájt is rendesen, fogalmam sem volt, hogy miért, és mivel ütöttél.
– Na elég! Kapsz még egy kis időt, elszívhatsz egy cigit, és ihatsz, ha szomjas vagy, aztán folytatjuk! – mondtad, szinte ellökve magadtól, és mosolyogtál.

Pontosan tudtad, hogy nagyon félek a tűktől, hiszen megbeszéltük, de persze eszed ágában sem volt lemondani róluk. Rémülten néztem a másik ágyra, miközben rágyújtottam. Te is cigiztél, a szemedben azzal a furcsa sejtelmes csillogással, amit már kezdtem ismerni. Tudtam, az a rész következik, amit megbeszéltünk. Az eddigiek spontán dolgok voltak, de most minden forgatókönyv szerint fog történni. Szenvedtem és nem csak a melegtől. Szerettem volna, ha a cigi sosem fogyna el, de persze ez lehetetlen, és tudtam, eljön az idő. Néztelek. Bátorítóan, de egyben fenyegetően is csillogtak a szemeid. Ott kuporogtam a lábaid előtt, könyörgő tekintettel, és tudtam, ha elszívod a cigid, folytatódik a tortúra.
Nem is tévedtem. Elnyomtad a csikket, kaptam egy biztató csókot, aztán jött a tűz.
Köteleket adtál a kezembe.
– Segíts!
A matrac alatt kellett áthúznom a köteleket, aminek a rendeltetése egyértelmű volt…
– Kész vagy? – kérdezted.
Hatalmasat sóhajtottam.
– Igen Úrnőm.
– Akkor feküdj fel az ágyra, hanyatt! – utasítottál.
Megtettem, és olyan érzés volt, mintha a vesztőhelyemre kellett volna lefeküdnöm.
Először a bokáimat kötözted ki, szétfeszítve a lábaimat, majd a csuklóimon lévő bilincsekbe fűzted be a kötelet, és megfeszítve rögzítetted a kezeim is. Furcsa érzés volt, teljesen kiszolgáltatva, és védtelenül. Eszembe jutott: lehet, mégis csak jobb lenne, ha volna menekülőszó, de nem volt, és én akartam így. Már késő bánat.
Persze nem sietted el a dolgot. Nem estél nekem, sőt, ellenkezőleg. Leültél mellém és simogattál, főleg az ágyékomat. Szerettem volna, ha állna is a farkam, de bármennyire akartam nem ment. Tudtam, Te is ezt akarod, be is vettél mindent. Rettenetesen szégyelltem magam, és ez csak fokozta a kiszolgáltatottságomat. Általában nagyon élvezem a szopást, de most blokk volt. Erőlködtem, de annál rosszabb volt, végül feladtam. Nem úgy Te. Valamivel befújtad a farkam, nem tudtam mi az. Éreztem nyelved gyengéd simogatását, és az ajkaid puhaságát, aztán valami hideget. Nem tudtam, mi az és talán nem is akartam.
– Nem csíp? – kérdezted, és mivel nemleges választ adtam megismételted, majd újra a már ismert melegséget és simogatást éreztem. Eltartott pár percig. Először csak hűtött, utána csípett.
– Nem is tudom, miért használom, mikor utálom az ízét! – mondtad, mikor befejezted a kényeztetésem, és megmutattad, mi okozta a hidegséget. Ma sem tudom pontosan mi volt az, csak annyit, hogy mentolos ízű.
– Ez az, amit nem szeretek! Mit gondolsz, milyen fogkrémmel mostál fogat? Mi a neve?
Hát fogalmam sem volt mit kellene válaszolnom, és egyáltalán, hogy jön ez most a képbe, de aztán megértettem. A mentol. Valami mentolos spray-vel fújtad be a farkam.
– Az egyetlen fogkrém, ami nem tartalmaz mentolt. Gabi a neve – adtad meg a magyarázatot, de azért folytattad.

Nem volt rossz, csak hát tudtam, mi következik. Féltem, hogy a tehetetlenségem miatt feldühödsz, de szerencsére nem így volt, nagyon toleráns voltál, szerintem megérezted, mi zajlik le bennem. Fölém ültél lovagló pózban és elkezdted a tortúrát. Először a csipeszekkel. Ezektől nem féltem, ismertem a hatásukat.
Szép sorjában kezdted a melleimre rakni a ruhaszárítókat, és bosszankodtál, mert nem akartak megállni.
– Ez nem igaz! Csupa izom!
De azért nem adtad fel most sem, és sikerült feldíszítened. Került egy-egy a bimbóimra is. Nem fájt, de pontosan tudtam, ahogy telik az idő, úgy lesz egyre elviselhetetlenebb. Aztán új csipeszeket mutattál be, és hamarosan megtudtam, hova szánod. Persze fel is került, a fitymámra. Ez már nem volt éppen kellemes, de tűrtem.
A következő egy farkasfogú csipesz volt.
– Ezt ismered? – kérdezted kéjesen mosolyogva.
Hát persze, hogy ismertem, függönycsipesz volt. Megijedtem, mert tudtam, iszonyatosan fáj. Láttad rajtam a félelmet és tetszett Neked. A saját karodon mutattad be, milyen, ha az emberen van, de nem volt szándékod rám rakni. Annyira féltem már, tudtad, nem viselném el. A csipeszek megtették a jótékony hatásukat, a mellbimbóim szinte égtek, és fájtak már rendesen a lentiek is.
Néha megpiszkáltad őket és figyelted a reagálásom. Ez nagyon megnyugtató volt. Tudtam, bármit tehetsz velem, nem tudok védekezni, nincs menekülőszavam, mert bíztam Benned, de éreztem, nagyon figyelsz.
A meleg ellenére szinte állandóan remegtem alattad. Nem bírtad tovább a hőséget, lehúztad a ruhádat. A látvány meglepett és csodálatos volt. Tudtam, hatalmas melleid vannak, hiszen éreztem őket, de eddig még nem láthattam. A ruha alatt fekete melltartó tartotta kordában őket. Nem csak a méret bűvölt el, hanem a bőröd finomsága. Szinte hihetetlen volt. Finom, selymes bőr, semmi ránc, mint egy húsz éves lányé, vagy inkább egy babáé. Volt mit néznem, hiszen a ruha eddig csak a lábaidat engedte látni, na és az ágyékod, most viszont szinte meztelenül láttalak. A 90 kg most előttem volt: hatalmas mellek, félelmetes has, amibe szinte azonnal beleképzeltem magam. Láttam a császármetszés nyomait, és egyáltalán nem taszított. Ott ültél rajtam és figyelted a reagálásom. Szerettelek volna megölelni, de ez lehetetlen volt. Fölém hajoltál, hogy a számmal majdnem elérhessem a melleid, de csak majdnem. Emeltem a fejem, Te pedig ennek megfelelően korrigáltad a távolságot. Szemlátomást élvezted a küszködésem. Beláttam, értelmetlen dolog az erőlködésem, nem érhetem el a melleid, és Te is megelégelted ezt a játékot. Egy kefét vettél fel az ágyról, aminek acéltüskéi voltak.
– Tudod, mi ez?
Nem volt nehéz kitalálni. Lóápoló kefének találtam, de kiderült, nem az, hanem kutyaápoló, a lényeg viszont ugyanaz. Nem kellett sokat várnom, hogy közelebbről is megismerkedjek vele, mert a bőrömhöz nyomtad és a mellkasomon, majd a hasamon kezdted húzgálni. Nem volt rossz, csak mikor belém nyomtad. Már kezdtem azt hinni, hogy leápolsz vele, de szerencsére nem tetted. Újabb dolgot mutattál, ami a sebészetben használt kötésrögzítő volt. Fogalmam sem volt, mi a célod vele, de ezúttal sem kellett sokat várnom. Levágtál egy darabot, és összesodorva a farkamra húztad.
Aztán utasítottál, csukjam be a szemem, és ne merjem kinyitni. Fogalmam sem volt, mi következik, és szinte automatikusan engedelmeskedtem, felkészülve az újabb fájdalomra. A tűk, még mindig a másik heverőn pihentek és azoktól rettegtem igazán, na és eddig szinte hasztalanul égtek a gyertyák is. Tudtam, nem lesz így sokáig. A fájdalom helyet valami egészen mást éreztem. Leszedted a fitymámra rakott csipeszeket és a pofák szorítása helyett a szádat éreztem, amint gyengéden körbefogja a makkom. Remegtem, és nem tudnám megmondani, hogy a félelemtől, vagy az izgalomtól. Nagyon kellemes volt, de a blokk tovább tartott, próbáltam minden idegszálammal az érzésre koncentrálni, de csak rosszabb lett. Te viszont nem zavartattad magad.
Visszaültél fölém a kedvenc pózodban, és sejtelmesen mosolyogtál. Már tudtam, a víz után a tűz jön. Kicsit fészkelődtél rajtam, aztán leszedted a még melleimen maradt csipeszeket. A bimbóim már égtek rendesen. Már csak az azokon lévő két csipesz volt rajtam.
– Most vegyél nagy levegőt! – utasítottál.
Nemigen értettem miért, de mikor levetted az első csipeszt, megértettem. Égető fájdalom hasított belém. Pontosan tudtad, hogy így lesz. Vártál kicsit, aztán levetted a másikat is. A fájdalom enyhítésére fölém hajoltál, és megpuszilgattad az égő helyeket. Nem is puszi volt, mint inkább csók, hiszen a nyelveddel simogattad a megkínzott bimbóim. Aztán felvetted az egyik gyertyát, és a szemedben megjelent az a huncut mosoly, amit mindig akkor láttam, mikor kínozni készülsz. Gondoltam, most tévedni fogsz, hiszen ismertem a gyertya hatását, és cseppet sem féltem tőle. Hamar beláttam: tévedtem. A gyertyát úgy tizenöt centire tartotta a testemtől, és mikor megdöntötted, égető fájdalmat éreztem. Ezt nem játék volt, hanem valódi kínzás! Pontosan ismerted a távolságot, amelyről a megolvadt viasz éget. A cseppek a melleimen landoltak, és ez még elviselhető volt, de aztán szép lassan haladtál lefelé. Kipécéztél a hasamon egy pontot, és ott önteni kezdted a forró viaszt. Ezt már nem bírtam szó nélkül, sziszegtem és dobáltam a testem alattad.
– Ez sokkal elviselhetőbb, mint a csepegtetés – mondtad, de én nem így gondoltam. Éreztem, beleég a forró viasz a bőrömbe. És a kín egyre elviselhetetlenebb volt, Csodálkoztam, hogy nem veszed észre: ez tényleg nagyon fáj, mert folytattad. Mikor megalvadt rajtam a viasz, letetted a gyertyát és piszkálni kezdted a megdermedt foltot, ezzel tovább fokoztad a szenvedésem. Lekapartad rólam a cseppeket, aztán a hasamon lévő foltot szedted fel, újabb kínszenvedést okozva. Magad is meglepődtél mikor meg láttad a nyomát: a bőr élénk piros volt. Kicsit elszámoltad a távolságot, vagy a mennyiséget. Láttam, szinte sajnálsz és ez jól esett, már nem is fájt annyira, Viszont beindult a szadi fantáziád.
– Tudod, mi lenne az izgalmas? Leönteni a megolvadt viasszal a farkadat és a heréidet, aztán mikor megdermed a viasz, letépni – mondtad, és nem volt kétségem, szívesen meg is tennéd. Nem nagyon vágytam rá, de nem voltam abban a helyzetben, hogy választási lehetőségem legyen. Nagyon megijedtem, mert a szemeidben izzott a vágy, és tudtam, azok nem hazudnak. Ismét remegtem, most tudtam, mitől.
– Ne félj, nem teszem, meg, bár érdekelne, de még nem vagy felkészülve rá – mondtad megnyugtatóan, és megcsókoltál. A csók után hosszan figyeltél, majd megszólaltál.
– Te nem vagy mazo!

Egész idő alatt ettől féltem. Tudtam, a külsőségekből fogsz ítélni, és ez egyértelműen ellenem szólt, mindent bevetettél, de nem volt merevedésem. Viszont tudtam, ez nem rajtad múlott és bizonyos értelemben, nem is rajtam. Agyban élveztem a dolgot, de a testem nem akart engedelmeskedni. Hülye helyzet volt és féltem, vége az egésznek. Képtelen lettem volna ezt akkor elmagyarázni. Szerencsére erre nem tartottál igényt, talán, mert tényleg élvezted a játékot és akkor már volt valami más is közöttünk. Attól féltem, elzavarsz, de nem ez történt, folytattad a játékot, felvettél egy tűt. Meg kellett volna nyugodnom, de e helyett a félelem hatalmasodott el rajtam. Egy ideig döbbenten meredtem a kezedben tartott injekciós tűre. És megértettem, nem csak fenyegetés volt, amit előzőleg levélben megbeszéltünk, meg is fogod tenni. A lényeg az volt, hogy át akarod szúrni a mellbimbómat, először merőlegesen, majd vízszintesen. Iszonyatosan féltem ettől a perctől. Irtózok a tűtől, az injekciót is csak nehezen tudják beadni, ha szükség van rá. Nem a fájdalom miatt, hanem hogy megszúrnak, ez vált ki félelmet bennem, és most Te erre készülsz. Néztem, amint kicsomagolod az apró, alig két centi hosszúságú, vékony tűt, és minden reményem oda, hogy kihagyod ezt a részt.
– Bizony- bizony, ez következik! Nem úszod meg! Meg akarom tenni! Engedd el magad, meglátod, nem fog fájni! – mondtad élvezettel és bátorítóan, de elszántan.
Minden porcikámban remegtem alattad, és olyan feszültség volt bennem, mint a játék elején. Ha tudtam volna, biztosan menekülök, de ez lehetetlen volt. A szemeid csillogtak, és akkor már tudtam mit jelent ez… Meglepetésemre letetted a tűt és kikapcsoltad a melltartódat. Láttam már nagy melleket, de ekkorákat még sosem. A hatalmas halmokhoz illő bimbóudvar tartozott, ami csak néhány árnyalattal volt sötétebb a bőrödnél. A közepén szinte belapulva pihentek a bimbóid. Nem sok időt hagytál a csodálkozásra. Megemelted a jobb melled és kéjesen nyalogatni kezdted a bimbódat. Ilyet eddig csak filmen láttam. A szunnyadó bimbó fokozatosan kelt életre, egyre nagyobb és keményebb lett. Emeltem a fejem, hogy elérhessem, persze nem hagytad, csak mosolyogtál a küszködésemen, és megismételted a másikkal is.
– Tudod, hány tű volt egyszerre a melleimben? 54, és mind a bimbóudvarban. Ennyi fért el – mondtad, miután a másik bimbód is életre keltetted. Féltem és nagyon kívántam a hatalmas halmokat, meg a bimbóid. Szép lassan fölém hajoltál és hagytad, hogy elérjem őket. Úgy szoptam a bimbóid, mint egy éhes kisgyerek. Aztán még közelebb hajoltál, és a két melled közé fogtad a fejem, szinte pofoztál velük, aztán felegyenesedtél, és újra felvetted a tűt.
– Nézz ide! – mondtad, lehúzva a védőkupakot és az egyik melled felé tartottad a kis tűt.
Mire felfogtam, mit akarsz, már magadba is szúrtad.
– Láttál valami fájdalmat az arcomon, van egy csepp vér is? Hidd el, nem fáj! – mondtad és még meg is piszkáltad. Valóban nem vettem észre semmit, és vér sem volt, mikor kihúztad, akkor sem, de ez cseppet sem nyugtatott meg. Ledobtad a használt tűt és felvettél egy újat.
– Ez már a tied lesz! – mondtad azzal a jellemző mosollyal, és egy selyemsálért nyúltál, hogy bekösd a szemem.
– Ne! Nem akarom! Szeretném látni az arcod és a szemed, mikor belém szúrod! – tiltakoztam.
– Nekem mindegy! Ha így akarod, hát legyen, csak az elviselést akartam megkönnyíteni! – mondtad letéve a szándékodról és lehúztad a védőkupakot, miközben a mellemet nézted, egyértelműen azzal a szándékkal, hogy hová is szúrd az elsőt. Szinte megmerevedtem, és bár nem láttam a saját arcomat, de könyörgő és rémült tekintettel nézhettem Rád. A jobb oldali mellemen kinéztél egy helyet.

– Ide szúrom az elsőt! Ne félj már ennyire, meglátod, tényleg nem fog fájni! – mondtad bátorítóan mosolyogva, de elszántan, és nem sok időt hagytál. Szinte semmit sem éreztem.
– Bent van! – mondtad mosolyogva, és fölém hajolva megcsókoltál.
– Fájt?
– Nem, Úrnőm. -válaszoltam remegő hangon.
– Na látod, mondtam, és nézd csak, semmi vér!
Ahogy tudtam emeltem a fejem, hogy láthassam, és igazad volt, de azt is tudtam, ez csak a kezdet. Nem is tévedtem, már a kezedben volt a következő tű. Ezúttal a másik oldalt szemelted ki. Semmivel sem voltam nyugodtabb, bár már tudtam, tényleg nem fáj, viszont azzal is tisztában voltam, ez csak előjáték, amolyan bevezető a fő szám előtt és attól rettegtem igazán. Kaptam még néhányat a mellembe, és semmi különöset nem éreztem. Felvetted a következő tűt, és minden eddiginél fényesebben csillogott a szemed.
– Akkor most átszúrom a bimbódat! Először merőlegesen! Ez már fájni fog! – mondtad könyörtelenül, miközben lehúztad a védőkupakot.
Megszólalni sem mertem, csak meredtem Rád esedezve. Becsuktam a szemem, felkészülve valami iszonyatos kínra. Éreztem mikor hozzám ér a tű, és utána a fájdalmat, de cseppet sem ekkorát, mint amilyenre számítottam.
– Benned van, nézd meg! Ugye nem is olyan borzalmas? – mondtad elégedetten.
Kinyitottam a szemem és láttam, amit látnom kellett. Megkönnyebbülést éreztem, aztán ismét félelmet, mert már a kezedben volt a következő.
– Most átszúrom a bimbóudvart – Hatalmasat sóhajtottam és ezúttal már mertelek nézni.
Komoly odafigyeléssel illesztetted a tűt a bőrömhöz és rám nézve nyomtad belém. Kicsit felszisszentem, de talán nem is a fájdalomtól. Kaptam egy biztató puszit és jött a következő.
A tű a másik bimbómhoz közeledett.
– Igen, Úrnőm – rebegtem, cseppet sem határozottan.
Ez már valóban fájt. A bimbóm tövébe szúrtál, azt hiszem, akkor nyögtem vagy visítottam kicsit először. Hagytál kis szünetet, gyönyörködve a művedben, és láttam, tényleg tetszik, élvezed, hogy meg tudtad tenni.
– Akkor most átszúrom a bimbód vízszintesen! – mondtad a kiszemelt áldozatot piszkálva az ujjad hegyével.
– Ezt nem fogom kibírni ordítás nélkül, kérlek, némíts el – könyörögtem, és komolyan is gondoltam.
Te is tudtad, és mosolyogva a számba tömted a nedveidtől ázott bugyidat. Aztán jött a fájdalom. Mozdulni sem mertem, és valóban nagyon fájt.
– A fenébe, ennek a tűnek nincs hegye, nem megy bele! – mondtad, és újabbért nyúltál.
Remegtem, és újra belém hasított a fájdalom.
– Ezt nem hiszem el! Nem megy bele!
Próbálkoztál még, miközben vergődtem, de nem sikerült. A bimbóm volt nagyon kemény, vagy a tűk nem elég hegyesek, de úgy a harmadik próbálkozás után feladtad, én pedig nem bántam. A bugyit kivetted a számból és megcsókoltál. Az egész testem csupa lucsok volt. Ott ültél rajtam, kicsit csalódottan, de azért tetszett a látvány. Olykor megpiszkáltad a tűket és az egyetlen apró vércseppet felitattad egy papírzsebkendővel.
– Ennyi! Látod? Egy apró, pici vércsepp, nem több!
Kezdtem megnyugodni, és már kedvesen simogattál.

– Ugye nem is volt olyan borzalmas, mint hitted? Na, félsz még a tűktől?
Kicsit megkönnyebbülten hápogtam, és azt hiszem, igent mondtam. Eltelt pár perc, aztán kihúztad az első tűt. Semmit sem éreztem. Kiszedted a többit is, csak három maradt bennem a legérzékenyebb helyeken.
– Csukd be a szemed és nagy levegő, ez megint fájni fog!
Felkészültem, de közel sem fájt annyira, mint mikor befelé nyomtad. Két apró vércsepp árán megszabadultam a tűktől és a legfélelmetesebb tortúrától. Talán még büszke is voltam magamra, hogy kibírtam, bár utólag be kellett látnom, sokkal rosszabbra számítottam, és igazad volt, nem annyira fájdalmas, ha valaki ért hozzá. Kimerülten nyúltam el az ágyon és gondoltam, vége a játéknak, de egyelőre nem engedtél szabadon. Hozzám simultál és öleltél, simogattál, csókoltál.

Aztán elszabadult a pokol.

Először megkínzott melleimet csókolgattad, aztán lassan haladtál lefelé. Hamar rájöttél, csiklandós vagyok, és meg is találtad a hasam körül a legérzékenyebb pontokat. Csókoltad, martad, haraptad őket, kiszámíthatatlanul. Őrjöngtem, nevettem, sírtam és könyörögtem egyszerre. A kikötözésem ellenére dobáltam magam, ahogy csak tudtam, és a súlyod sem tudott legyőzni. Életemben nem éreztem még ilyet! Kívántam, féltem, fájt, jól esett, minden egyszerre. Amikor ezt észrevetted, nem volt kegyelem. Úgy éreztem, ott halok meg. Kétségbeesetten könyörögtem, hagyd abba, persze hiába, és nem is akartam, hogy megtedd. Hol haraptál, hol simogattál, csókoltál, én pedig csak vergődtem és könyörögtem, szinte öntudatlanul. Teljesen kimerültem, és már nem volt erőm védekezni, nem is nagyon tudtam. A végsőkig gyötörtél, nem kis élvezettel, aztán csak megkegyelmeztél, mikor láttad, hogy már feladtam a harcot. Valami olyan elernyedés lett rajtam úrrá, amit talán még sohasem éreztem még. Eloldoztál és mellém feküdtél.
– A játéknak vége – közölted, és én úgy simultam hozzád, mint gyermek az anyjához, szinte menedéket keresve.
Valóban vége volt. Megnéztük az órát: fél öt volt. A játékot úgy fél tizenkettőkor kezdtük. Ezen elcsodálkoztunk, hihetetlen volt, hogy így elrepült az idő. Pihenés után lezuhanyoztunk és elhatároztuk, ideje lenne enni valamit. Aztán így is tettünk, és bár a játéknak vége volt, kezdődött valami, ami legalább olyan izgalmas és élvezetes volt, mint a játék, de ez már egy másik történet, ami nem publikus. Életem egyik legszebb estéje és éjszakája következett.